Forma1-Autók-Egycsipethumor

A Scuderia Ferrari egy olasz Formula–1-es versenycsapat, a sportág eddigi legsikeresebbje, a világbajnokág indulásának éve, 1950 óta jelen van a Formula–1-ben. Enzo Ferrari alapította 1929-ben, és 1939-ig Alfa Romeo néven indult a versenyeken. Később nevezték csak át Scuderia Ferrarira. (A Scuderia olaszul istállót jelent, a Ferrari az alapító Enzo Ferrari nevére utal). Jelenlegi versenyzői a 2007-es világbajnok finn Kimi Räikkönen, és a brazil Felipe Massa. Tesztversenyzői Luca Badoer és Marc Gené. 2007-ben és 2008-ban a csapatnál jelenleg tanácsadóként alkalmazott korábbi világbajnok, Michael Schumacher is tesztelte a Ferrari autóit. 2007-ben megnyerték az egyéni és a konstruktőri bajnoki címet is. A csapat legsikeresebb versenyzője a hétszeres világbajnok Michael Schumacher, aki öt egyéni bajnoki címet szerzett a Ferrarinak az összes tizenötből. Elnöke Luca di Montezemolo, csapatfőnöke Stefano Domenicali.

A csapat története 

A kezdetek 

A csapatot 1929-ben alapította Enzo Ferrari amatőr versenyzők támogatásának érdekében, bár ő maga is versenyzett azelőtt a Fiat csapatnál. Az ötlet november 16.-án egy vacsora alkalmával jött, amikor Bolognában Augusto és Alfredo Caniato textilgyárasoktól, illetve a gazdag amatőr versenyzőtől, Mario Tadinitól kért pénzügyi segítséget. Egy negyven főből álló csapatot gyűjtött, melynek legtöbb pilótája Alfa Romeo 8C-kkel versenyztett; Enzo maga is folytatta versenyzői karrierjét első fiának, Dinónak 1932-es születéséig.

Alfa Romeo Tipo C, amelyet a Ferrari 1935-től 1936-ig használt

1933-tól gazdasági nehézségek miatt az Alfa Romeo csak ritkán indult versenyeken, helyét a Scuderia Ferrari autói vették át. 1935-ben Enzo Ferrari és Luigi Bazzi megépítették az Alfa Romeo Bimotore-t, Ferrari emblémával az oldalán. Ebben az évben az Alfa Romeo ismét versenyezni kezdett. 1938-ig Enzo Ferrari számos, már befutott versenyzőt (többek között Tazio Nuvolarit, Giuseppe Camparit, Achille Varzit és Louis Chiront), valamint több tehetséges kezdőt (Tandini, Guy Moll, Carlo Maria Pintacuda és Antonio Brivio) menedzselt a modenai Trento e Trieste körúton található központjából. Ebben az évben az Alfa Romeo kinevezte a gyár versenyrészlege, az Alfa Corse vezetőjévé. 1939-ben azonban távozott, mert úgy érezte, hogy szerződtetésével az Alfa őt ki akarja vásárolni, csapatát, a Scuderiát pedig magába szeretné olvasztani. Cégének nevét Auto Avio Costruzioni Ferrarira módosította, és szerszámgépgyártással kezdett foglalkozni. Az Alfával kötött megállapodásában vállalta, hogy nem épít versenyautót Ferrari nevén az elkövetkező négy évben.

Az Alfa Romeoval kötött megállapodás ellenére a Ferrari azonnal elkezdett dolgozni az első saját versenyautóján, mely a Tipo 815 nevet viselte. Az Alberto Massmino tervezte autó volt az első igazi Ferrari versenyautó. Bár autó részt vett néhány fontosabb megmérettetésen, a II. világháború ideiglenesen véget vetett a versenyzésnek, a Tipo 815 soha nem lépett többé versenypályára. Ferrari továbbra is szerszámgépeket gyártott. 1943-ban átköltöztette főhadiszállását Maranellóba, amit 1944-ben bombázni kezdtek.

A Formula–1-ben 

1950-1959

Ferrari Tipo 625 2007-ben, Doningtonban

A Ferrari 1950-ben az idény második versenyén debütált a Formula–1-ben, a Monacói Nagydíjon Alberto Ascarival és Luigi Villoresivel. A Formula–1 első két évét az Alfa Romeo uralta, Juan Manuel Fangióval és Nino Farinával. A Ferrari második évében, 1951-ben José Froilán González megszerezte az olasz csapat első győzelmét a Brit Nagydíjon. 1951 után az Alfa Romeo visszavonult a versenyzéstől, az 1952-es évet a Ferrari és Ascari uralta teljes mértékben. A bajnokság élén a három a Ferraris végzett, Ascari lett a világbajnok hat győzelemmel, Farina második, Piero Taruffi harmadik helyen végzett. 1953-ban ismét Ascari lett a bajnok, az utolsó versenyen tudta csak megverni a Ferrarikat a Maseratis Fangio, aki az évben második lett. 1954-re bevezették az új 2.5 literes motorokat, a Ferrari új autója a Tipo 625-ös lett. Az évet Fangio nyerte, évadját a Maseratival kezdte, a Mercedesszel fejezte be. A Ferraris González második lett a bajnokságban. A Ferrari 1955-ben és 1956-ban a Lancia karosszériéit használta. 1955-ben a csapat összesen egy versenyt tudott megnyerni Maurice Trintignanttal. Ugyanabban az évben meghalt Alberto Ascari egy sportautóbalesetben. 1956-ban Collins kettő, az ezévben Ferraris Fangio három győzelmet és egyben negyedik világbajnoki címét szerezte. 1957-re Fangio visszatért a Maseratihoz, és ismét győzőtt. 1958-ban, amikor elindult konstruktőri világbajnokság, a Vanwall nyerte az elsőt. 1958-ban a csapat új modellje a 246 Dino lett, mellyel Mike Hawthorn megnyerte az azévi egyéni bajnoki címet. Hawthorn nem örülhetet sokáig világbajnoki címének, 1959 januárjában meghalt közúti balesetben. 1959-re a csapat új versenyzői Phil Hill, Jean Behra, Tony Brooks és Dan Gurney lettek, nagy sikert azonban egyikük sem ért el. A világbajnokságot az ausztrál Jack Brabham nyerte a Cooperrel.

Az 1950-es években a kezdeti sikerek mellett a tragédiák sora sem kerülte el a csapatot. Castellotti 1957 márciusában, Modenában vesztette életét, miközben a Sebringi 12 órás versenyre tesztelte az új Ferrarit, Alfonso de Portago autója ugyanazon év májusában a Mille Miglia versenyen Mantua közelében belerohant a tömegbe, megölve tizenkét embert. A Ferrarit ezért emberölésért megvádolták. Az 1958-as Francia Nagydíjon, Reimsben súlyos balesetet szenvedett Luigi Musso, aki néhány órával a kórházba szállítást követően életét vesztette.

1960-1969 

Lorenzo Bandini 1966-ban

Az 1960-as szezon valamivel jobban sikerült, mint az 1959-es. A versenyzők Phil Hill, Wolfgang von Trips és Cliff Allison voltak. A mezőny közepén még Willy Mairesse és Richie Ginther is versenyzett. Mairesse első-motoros, Ginther a Ferrari első középmotoros autóját vezette. A Ferrari ezévben megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt Paul Frere és Olivier Gendebien versenyzőkkel. 1961-re maradt Hill, von Trips, és Ginther. Phil Hill és von Trips első és második lett a bajnkságban, a Ferrari megnyerte a konstruktőri vb-címet. Giancarlo Baghetti a szezon közepén csatlakozott, aki élete első Forma–1-es versenyét azonnal megnyerte. Von Trips egy versennyel az év vége előtt Olaszországban meghalt balesete következtében, Hill világbajnok lett. A Ferrari Le Mans-ban is nyert Olivier Gendebiennel és Phil Hillel. 1962-ben Hill és Baghetti maradtak újonc versenyzőkkel, Ricardo Rodriguezzel Lorenzo Bandinivel kiegészülve. A szezon során azonban egy futamgyőzelmet sem könyvelhettek el maguknak. 1963-ban a versenyzők Bandini, John Surtees, Willy Mairesse és Ludovico Scarfiotti voltak. A Német Nagydíjon Surtees, Mairesse azonban súlyos balesetet szenvedett, és nem tudott már újra versenyezni. 1964-ben a Ferrari új modellje a nyolchengeres 158 F1 lett. Surteeshez és Bandinihoz csatlakozott a fiatal mexikói Pedro Rodríguez, aki az 1962-ben meghalt Ricardo Rodríguez testvére volt. Surtees kettő, Bandini egy versenyt nyert. Surtees ezzel jóval megelőzte a Lotusos Jim Clarkot, aki bár három versenyt nyert, mégis csak harmadik lett. Surtees világbajnok, Bandini negyedik lett. A Ferrari ezévben már ötödször nyerte meg a Le Mans-i versenyt is, ezévben Jean Guichettel és Nino Vaccarellával. 1965 az utolsó év volt a Formula–1-ben, amikor 1.5 literes motorokat lehetett használni, a Ferrari az év első felében még V8-as motorjaival versenyzett, az év második felében már 12 hengeres motorokkal indult. Az évben azonban Clark fölényesen győzött a Lotussal. Ekkor a Ferrari már hetedik Le Mans-i győzelmét szerezte meg egyhuzamban. 1966-ban Surtees és Bandini is egy-egy futamgyőzelmet szerzett. Surtees az idény közepén a Cooperhez igazolt, helyére Mike Parkes ült be. 1967-ben Chris Amon lett Bandini csapattársa. Bandini a Monacói Nagydíjon történt balesete után néhány nappal meghalt. Az 1968-as szezon valamivel jobban sikerült a csapat számára. Jacky Ickx Franciországi győzelmével és jó helyezéseivel a negyedik lett a bajnokságban. Az év végén távozott a Brabham csapathoz. 1968 nyarán a Fiat megvásárolta 11 millió dollárért a Ferrari utcai autó részvényeit, de ennek 50%-a továbbra is a Ferrari irányítása alatt állt. 1969-ben a csapat nem volt túl sikeres, Ickx az idényt Brabhamnél töltötte. Az év közepén Pedro Rodríguez a szezon végéig a Ferrarihoz igazolt, 1969 végén Amon elhagyta a csapatot.

1970-1979 

Ickx Ferrari 312B2-je 2008-ban

1970-ben Jacky Ickx visszatért a Ferrarihoz, csapattársa Clay Regazzoni lett. A Ferrari a Lotusszal harcolt a világbajnoki címért. Ickx megnyerte az Osztrák, a Kanadai és a Mexikói nagydíjakat, mellyel második lett a posztumusz viágbajnok Jochen Rindt mögött. A következő években a csapat ritkán ért el jó helyezéseket, futamgyőzelmeket. Az 1971-es szezonnyitót meglepetésre Mario Andretti nyerte, Ickx győzött a Holland, majd az 1972-es Német Nagydíjon, azonban összességében nem voltak sikeresek. A hanyatlás mélypontja az 1973-as szezon volt, amikor két versenyen egy Ferrari sem vett részt.

Clay Regazzoni 1976-ban

1974-ben Enzo Ferrari befejezte a Ferrari sportautóverseny programját, Luca di Montezemolót tette meg csapatfőnöknek és Niki Laudát hozta el a csapatba, aki kétszer nyerni tudott a szezonban. Regazzoni 1973 után visszatért a csapathoz. Az új 312T modellel Lauda egyéni, a Ferrari konstruktőri bajnoki címet szerzett 1975-ben. 1976 konstruktőri világbajnoka ismét a Ferrari lett. Lauda egy ponttal maradt csak le a mcLarenes James Hunttól, miután súlyos Nürburgringi balesete után két versenyt kihagyni kényszerült. Az év közben Clay Regazzoni helyére Carlos Reutemann érkezett. 1977-ben Lauda ismét megnyerte a világbajnoki címet, a Ferrari szintén. 1978-ra az olasz csapat versenyzőfelállása Reutemann és Gilles Villeneuve lett, miután Lauda elhagyta a csapatot, és a Brabhamhez ment. Az évet azonban fölényesen a Lotus nyerte radikális újításának köszönhetően, melynek lényege a leszorítóerő megnövelése volt. 1979-re a dél-afrikai Jody Scheckter érkezett az olaszokhoz, aki Michael Schumacher érkezéséig a Ferrari utolsó világbajnoki címét szerezte 1979-ben. A modellt, amivel Scheckter nyert, már szintén a nagy leszorító erő elérésének megfelelően tervezték, és 12 hengeres motorja volt.

1980-1989 

Michele Alboreto 1985-ben a Ferrarival

1980-ban a Ferrari az 1979-es versenyzőfelállásnál maradt, ám az idényben egyszer sem nyertek, az évet Alan Jones nyerte a Williamsszel. 1981-re Villeneuve új csapattársa Didier Pironi lett, ekkor vezette be a csapat turbófeltöltős, V6-os motorjait. Az évben a kanadai kétszer állhatott a dobogó legfelső, egyszer a legalsó fokán. 1982-re a Ferari a világbajnoki cím legesélyesebb csapatává vált, azonban Gilles Villeneuve a Belga Nagydíjon balesetben meghalt. Halála után a Ferrari autói 1996-ig a 27-28-as rajtszámot kapták, Villeneuve 1982-es rajtszámára emlékezve (kivéve 1990-t, amikor az előző világbajnok Prost érkezett a csapathoz, és ilyenkor kötelező az 1-es, 2-es rajtszám). Pironi, aki az év nagy részében vezetett az összetettben, a Német Nagydíjon elszenvedett balesetben eltörte lábát, és az utolsó néhány futamon nem vett részt. Keke Rosberg öt ponttal előzte meg végül a bajnokságban, a konstruktőr-világbajnokságot azonban az olaszok nyerték meg. Villeneuve-öt később Patrick Tambay, Pironit Mario Andretti helyettesítette. 1983-ra Andretti helyére René Arnoux-t ültették, aki három futamgyőzelmével harmadik, Tambay egy győzelmével negyedik lett, a Ferrari az év konstruktőri bajnoka lett. 1984-re Michele Alboreto váltotta Tambayt. Alboreto a következő évben második lett a bajnokságban az akkori McLarenes Prost mögött. Alboreto csapattársa 1985-től 1986-ig a svéd a Stefan Johansson volt. 1987-re a csapathoz az osztrák Gerhard Berger érkezett, aki harmadik lett Senna és Prost mögött az évben. 1988-ban, 90 évesen meghalt Enzo Ferrari, a csapat alapítója. 1989-re betiltották a turbó-motorok használatát, az olasz csapat így régi V6-os motorjait V12-es motorokra cserélte. Ugyanebben az évben érkezett Alboreto helyére Nigel Mansell, aki az év első versenyét, a Brazil Nagydíjat megnyerte a Ferrarival. Dobogós lett még emellett a Francia, a Brit, a Német és a Belga nagydíjakon, valamint nyert a Hungaroringen is.

1990-1999 

Prost az 1991-es Monacói Nagydíjon

1990-ben a Ferrari ígéretes versenyzőpárossal kezdett. Gerhard Berger helyére az akkori háromszoros világbajnok Alain Prost érkezett, a másik versenyző maradt, a brit Nigel Mansell. Az év során a francia Prostot gyakran részesítették előnyben, Mansell a háttérbe szorult. Prost 5 versenyt nyert az évben, végig esélyes volt a bajnoki címre. Az utolsó versenyen azonban a bajnkságot vezető Ayrton Senna kiütötte, így mindketten kiestek, és ezzel a brazil lett az év bajnoka a McLarennel. Az elégedetlen Mansell az év végén elhagyta a csapatot, és a Williamshez szerződött. A brit helyére a francia Jean Alesi került, aki az előző években a Tyrellnél versenyzett. A csapat ezévben jelentősen visszaesett, egy versenyt sem tudtak nyerni, legjobb eredményük is néhány dobogós hely volt. Prost elégedetlensége miatt az utolsó, Ausztrál Nagydíjon már részt sem vett, helyére Gianni Morbidellit ültették be. A csapat a következő két évben, 1992-ben, és 1993-ban egy versenyt sem nyert. A korábban Ferraris Gerhard Berger 1993-ban tért vissza az olaszokhoz. A Ferrari 412T-vel, melyet 1994-ben és 1995-ben is használtak, már több dobogós helyet, és négy pole pozíciót szereztek. Győzelmet azonban csak kétszer arattak, Berger 1994-ben a Német Nagydíjon, és Alesi az 1995-ös Kanadai Nagydíjon.

Gerhard Berger autója 1995-ben

1996-ban a Ferrari megvásárolta 30 millió dollárért az akkor kétszeres világbajnok Michael Schumachert, aki korábban a Benettonnál versenyzett. Ekkor érkezett a csapathoz Ross Brawn technikai igazgató és Rory Byrne főtervező is. A korábbi, sokat fogyasztó V12-es motorokat a takarékosabb V10-esekre váltották. A másik új versenyző Eddie Irvine lett. A csapat ezután gyors fejlődésnek indult. 1996-ban három győzelmet könyvelhettek el, melyeket Schumacher szerezte a Spanyol, a Belga, és az azt követő hazai, Olasz Nagydíjon. A Ferrari 1996 második legjobbb csapatává vált a Williams mögött. 1997-ben Schumacher sokáig vezette a pontversenyt, az utolsó, Európai Nagydíjon, mikor legfőbb vetélytársa, Jacques Villeneuve megelőzte, összeütköztek, a német kiesett, míg Villeneuve célba ért és ezzel ő lett a világbajnok. Az FIA utólag a németet tette felelőssé a balesetért, melynek következtében törölték a szezonban megszerzett pontjait. 1998-ra a Williams helyett a McLaren vált a Ferrari legnagyobb vetélytársává. Schumacher hatszor nyert a szezonban. Olaszországban, Enzo Ferrari 1988-as halálának évfordulóján is győzött a német. Az utolsó két versenyen azonban Mika Häkkinen és a McLaren nyert, így ők lettek a bajnokok, a Michael és a Ferrari második lett a bajnokságban. Az 1999-es év is a Brit Nagydíjig Schumacher és Häkkinen csatájáról szólt, mikor a német autója a fékhiba miatt falnak ütkzött. Az elszenvedett lábszártörés következtében hét versenyt kénytelen volt kihagyni. Helyére Mika Salo érkezett. Eddie Irvine az utolsó, Japán Nagydíjig harcban volt a bajnoki címért, végül második lett, kettő ponttal lemaradva az év végén a finntől. A konstruktőri bajnoksgot azonban a Ferrari nyerte a McLaren előtt.

2000-2004 

Barrichello 2002-ben

2000-ben Schumacher nagy csatát vívott a McLarenes Mika Häkkinennel, ám végül a német lett a világbajnok, és ezzel a csapat első egyéni címét szerezte meg 1979 óta, mikor Jody Scheckter nyert a Ferrarival. Csapattársa Rubens Barrichello volt, aki negyedik lett a bajnokságban. 2001-ben Schumacher már 4 versennyel a szezon vége előtt megnyerte a bajnokságot, öszessen 9 futamgyőzelmet aratott. Barrichello harmadik lett. A híres 2001-es A1-Ring-i eset során Barrichello néhány méterrel elengedte az akkor harmadik Schumachert, hogy több pontot szerezzen; az FIA, a média és a szurkolók legnagyobb meglepetésére. 2002-ben ismét Schumacher és a Ferrari uralta az évet, a 17 versenyből 15-öt nyert meg a két Ferraris (Schumacher tizenegyet, Barrichello négyet), Schumacher mindegyik versenyén dobogóra állhatott. 2002-ben történt a második A1-ring-i eset, ahol Barrichello a csapat utasítására elengedte Schumachert. A német, aki nem értette miért engedték el, a dobogó legfelső fokára engedte a brazilt. Az incidens nagy felháborodást váltott ki, a Ferrari az eset után 1 millió dollár büntetést kapott, és 2003-tól betiltották a csapatutasításokat. Schumacher megszerezte ötödik világbajnoki címét, beállítva ezzel Juan Manuel Fangio rekordját. 2003-ban a Ferrari kissé visszaesett, az Ausztrál Nagydíj dobogójára az egyik Ferraris sem állhatott fel. A Kanadai Nagydíjig a McLaren vezette a bajnokságot. Erősek voltak a Williamsek is, Ralf Schumacher és Montoya összesen négy versenyt nyertek. A világbajnoki cím sorsa az utolsó, Japán Nagydíjon dőlt el, Schumacher lett a világbajnok, két pont előnnyel Kimi Räikkönen előtt. Ezzel Michael Schumacher lett a legsikeresebb versenyző a Formula–1-ben, addigi hat világbajnoki címével. 2004-ben ismét a Ferrari dominált. Schumacher és Barrichello az első és a második helyen zárta az évet. A Ferrari könnyedén megnyerte a bajnokságot, Schumacher hétszeres világbajnok lett. 18 versenyen 15 Ferrari győzelem született.

2005